Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


Milyen a jó gyerekorvos?

2009.03.15

(M)ilyen a jó gyerekorvos?

Kezdő szülőként nem volt időm ezt elemezgetni magamban. Az, hogy gyerekorvost is lehet választani, így elsőre fel sem merült bennünk, a rendelő közel volt, a házunknak megvolt a bejáratott orvosa. Csak reménykedik az ember a friss újszülöttjével a kezében ,hogy egy szimpatikus, hozzáértőnek vagy legalábbis annak látszó, nem fásult egyén toppan be. A doktornő a hatvanas éveiben járhatott, a téli síeléstől barnított arcbőrrel sietve lépett be. A gyerek a kiságyában békésen aludt addig, de a zajokra felébredt. Nem sírt. A doktornő közelített a kiságyhoz, majd döbbenten jelentette ki, hogy „ez a gyerek néz!” Hát van szeme, persze hogy néz vele – gondoltam magamban. Csak később jöttem rá, hogy egy átlagos ötnapos csecsemő néz ugyan, de még csak homályos foltokat lát, nem tud fókuszálni. De Bori nem volt átlagos, már akkor sem. Az orvos felsikkantott újra, ezúttal annyit mondott„ de kis potyka vagy!”(Hogy ez pontosan mit jelent nem tudom. ) A gyerekhez nem nyúlt, meg nem vizsgálta, az egész nem tartott tovább 3 percnél és már ott sem volt. Igazából talán arra számítottam, hogy megfogja, meghallgatja a szívverését, megnézi a köldökét, valamit csinál. Én naiv. Nem, nem, majd legközelebb. A rendelőben a „vizsgálatok” ugyanúgy 3 perc alatt zajlottak le és a legfontosabb momentuma mindig a súly és a testhosszmérés volt, amit a védőnő csinált. (Rájuk mért is van szükség?)

A doktornő általában meghallgatta Bori szívét, talán a tüdejét is és megjegyezte, hogy túl sokat szopik a gyerek, kövér, ne etessem állandóan. Ennyi volt. Soha nem nyomkodta meg a hasát, végtagjait sem nézte meg. Vajon mért? Az már nem fért volna bele a 3perc/gyerek sémába? Vagy a hasi szervek vizsgálata nem tartozik bele a protokollba? (Szerintem beletartozik).

Mivel nekünk hasi tumorunk volt, akár még ki is tapinthatta volna...Ennek akkor nem tulajdonítottam akkora jelentőséget, hogy szóvá tegyem.

Bori betegsége az első születésnapján derült ki, 2005. decemberében, miután kértünk egy időpontot a Bethesdába a lábduzzanattal kapcsolatban. Ehhez persze dr. Szabolcs Andreának van köze, aki végül diagnosztizálta a tumort, a gyerekorvosnak semmi. A háziorvosunk nekiállt őrülten telefonálni, felhívta a doktornőt, aztán a sebészt, akihez irányítottak minket. Félreértés ne essék, a saját érdekében, ugyanis be volt sz...va. Nekünk óbégatott a telefonba: jaj, ő nem is gondolta volna, hogy ilyen pici gyerek szörnyű betegséggel! HA te nem, akkor ki? AZ orvosnak kell szakszerűnek lennie és adott esetben gyanakodnia. (Semmi más tünetünk nem volt, csak a duzzadtabb bal láb. Bori bal combján eleinte máshol voltak a ráncok, mint a jobbon, 6-8 hetesen pedig kövérebb volt az a lába. A csípőszűrésen megemlítettük, de a rendkívül nagyképű és unszimpatikus doktornő csak legyintett, majd elmúlik. Mivel a gyereknek nem fájt, semmilyen panaszt nem okozott.)

Nyilvánvalóan le akarta magát fedni, arra volt kíváncsi, felelősségre vonható -e ő mint gyerekorvos. A neuroblastomáról halvány lila gőze nem volt, szó szerint SEMMIT nem tudott róla, a telefonjaiból kiderült, hogy az ötvenes évekből itt ragadt fejében a rák kapásból egyenlő a halállal , s miután beszélt egy-két nála tájékozottabbal , rájött, hogy „juj dejó”, hogy 2005-ben már nem feltétlenül így van.

Több mint fél évig felénk sem szagolt, mi hívtuk fel nyáron. Az orvos emberietlen hozzáállása, a segítség konkrét megtagadása, a nyílt „kézmosás” is majdnem ugyanannyira felháborít, mint a felkészületlensége.

Pedig adott esetben szükségünk lett volna megbízható otthon közelében lévő orvosi háttérre. Ő mosta kezeit és levette rólunk. Amikor Bori otthon belázasodott, de nem voltunk kezelés közben, kihívtam. Alig akart jönni. Akkor is tartotta a 3 percét, aztán elhúzott. Amikor 2007-ben kezelések között otthon voltunk, naponta kellett szúrni Borit Neupogennel. Egyetlen egyszer jött ki, de úgy kellett könyörögni. Kifogásokat keresett, értetlenkedett. Végül mi tanultuk meg hogyan kell beadni az injekciót. Én fogtam a gyereket, az apja szúrt. A doktornőt soha többet nem láttuk, azóta nyugdíjba ment.

Ha ilyen az átlag praktizáló gyermekorvos, akkor nem kérünk belőle. A gyermekorvosi praxis valóban csak a posványban való dagonyázást jelentheti vagy vannak olyanok is, akik folyamatosan képzik magukat, naprakészek és esetleg számítanak arra is, hogy belefutnak egy-két ritkább vagy komplikáltabb esetbe is? Mert értem én, hogy unalmas lehet gyulladt torkokat és taknyos orrokat gyógyítgatni,- de jó lenne,hogyha csak ilyesmit kellene. De nem csak ilyesmiket kell. Nem véletlen, hogy a velünk együtt betegeskedők hosszas kálváriákról, félrekezelésekről számoltak be. Ez kinek a felelőssége?

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Hozzászólások

Hozzászólás megtekintése

Hozzászólások megtekintése

zsuzsa0419@freemail.hu

(zsu, 2010.06.20 16:49)

Nekünk - lehet, h szerencsénk van?- nem volt soha gondunk a gyermekorvosunkkal. Ha kértük, beutalta bármilyen vizsgálatra, akár szemészetről, ortopédiáról vagy egyszerű laborvizsgálatról volt szó. Mi is a hozzánk legközelebb eső gyermekorvost választottuk, bár előtte tájékozódtunk, h ki is ő. Mindig legalább 10 percet töltünk a rendelőben, ha nincsenek sokan, akár többet is, ilyenkor beszélget velünk, s tanácsot ad bármiről is legyen szó. Ha egyszerű megfázással megyünk, akkor is ugyanúgy megvizsgálja a gyereket tetőtől talpig. Szerencsére egy fejlődési rendellenességtől eltekintve, amit két hetes korában megoperáltak, nem volt komlyabb betegségünk.

Milyen a jó gyerekorvos? (2)

(gicike@citromail.hu, 2009.04.07 23:03)

Sajnos ilyenek a gyerekorvosok. Van is, meg nincs is. Nem szabad elhinni semmit, utána kell járni másik orvosnál is mindennek (még egy sima megfázásnál is, rejtélyes fájdalomnál pedig fóleg), inkább magánorvosnál, mert pénzért cserébe jobban eszébe jut mire esküdött fel anno.
A mi gyerekorvosunk a 3 éves gyereknél a 20 cm átmérőjű derékban nem vette észre a 14,5 cm-es daganatot. Nehéz is úgy, ha két újjal nyomja a hasát.
Eddig hallott sztorik alapján nekem nagyon úgy tűnik, hogy mindenkit a gyerekorvos juttatott oda, ahova nem kellett volna jutni egy körültekintő vizsgálat elvégzése után.
Nem azt várom el, hogy a gyerekorvos tárja fel az adott betegséget, legyen akár daganat vagy bármi más, de neki van meg a lehetősége,(és kötelessége is) hogy beutaljon olyan helyre, szakrendelésre, ahol van mód a felismerésre.
Szerintem.